Ellenfeleinek üzent Orbán Viktor az árvízinfón (VIDEÓ)

Szelíd mosoly kíséretében üzent a miniszterelnök.

Schiffer András szerint „nincs rendjén, mikor egy közszereplő, egy választott képviselő nem ismeri a mértéket”.
Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP
Hont András publicista a Nyílt Sisak legutóbbi adásában vendégeskedett, ahol a műsorvezető, Gulyás Anita azt a kérdést tette fel, mennyire a politikusok dolga a gátakon való, árvíz elleni védekezés.
Hont ragadta először magához a szót, és kijelentette, hogy politikus és politikus között is van különbség. „Amikor főpolgármester, a térség országgyűlési képviselője, a miniszterelnök vagy a területért felelős miniszter kimegy, akkor ő demonstrál valamit. Üzen az államgépezetnek is, hogy a mi dolga”. Példaként a főpolgármestert hozta, akinek az a dolga, hogy áradáskor kint legyen a gátakon. „Ezzel üzen a saját hivatalának, a lakosságnak. Mutatja, hogy az állam velük van, nem hagyja magára” – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
Szelíd mosoly kíséretében üzent a miniszterelnök.
A publicista ezután azzal folytatta, hogy
ha valaki kimegy a gátakra, és azt mondja, hogy az állam nem működik, az a lehető legrosszabbat teszi”.
„Hiszen az emberek ilyenkor – ha vannak is fenntartásaik a kormánnyal, a közigazgatással szemben – arra vágynak hogy valaki erősítse meg őket, hogy nem viszi el a házukat a víz, nem mossa el a városukat, és így tovább.
Nem lehet demoralizálni ilyenkor egy közösséget”
– szögezte le.
Ezt is ajánljuk a témában
Vitályos Eszter a Mandinernek elárulta, elhúzódó tetőzésre kell-e számítani.
Schiffer András ügyvéd ennél is tovább ment. Az egykori országgyűlési úgy vélekedett, hogy „akinek van valamilyen választott pozíciója, közhatalmat gyakorol, – legyen az akár egy ellenzéki képviselő – és akár látványosan is kimegy homokzsákot pakolni, annak lehet egy nagyon is pozitív üzenete. Én magam is '13 júniusában derekasan pakoltam a homokzsákot” – idézte fel.
Schiffer abban sem látott kivetnivalót, hogy a DK frakcióvezetője üdvözölte az árvízvédelmi munkálatokban részt vevő mi hazánkos aktivistát. „A védekezést igenis segíti az, hogy nemcsak a választott képviselők, politikusok, színészek, sportolók kimennek, és mutatják a jó példát”.
Az ügyvéd szerint viszont
az nincs rendjén, mikor egy közszereplő, egy választott képviselő nem ismeri a mértéket”.
„De azért én még bátorkodom mindig annyira naiv lenni, hogy azért a társadalom jelentős részének meglesz előbb-utóbb a józan értékítélete, és az ilyen öncélú magamutogatást oda tudja tenni, ahova való” – zárta gondolatmenetét Schiffer András.
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Gyerünk, ki a gátra, pakoljunk meg egy homokzsákot egy kép erejéig, úgyis ezt szereti az Insta, aztán nyomás vissza az offiszba, mára megvolt a jóemberkedés!
Az idézett részek a műsor elején hangzottak el:
Ezt is ajánljuk a témában
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén legalábbis ezt állította.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.